Egyre inkább elfordulunk az állami egészségügytől

A GRANTIS statisztikái szerint az elmúlt egy évben 40 százalékkal nőtt a privát egészségbiztosításokra szánt összeg az azt megelőző évhez képest, ami mutatja: a magyar lakosság egyre nagyobb arányban fordul a magánegészségügy felé.
 

A GRANTIS pénzügyi tanácsadó cég kapcsolatban áll a legtöbb olyan magyarországi biztosítóval, amelyek privát egészségbiztosításokkal foglalkoznak. A cég belső adatbázisából kiderül – közel 500 ügyfél adatai alapján –, hogy az elmúlt évben, akinek volt egészségbiztosítása, átlagosan havi 25 ezer forintot költött rá. Ez mintegy 40 százalékkal magasabb összeg, mint az ezt megelőző évben, amikor ez csak havi 18 ezer forint volt.

„A magyar lakosság egészségtudatosabb rétege egyre nagyobb arányban fedezi fel a privát egészségbiztosításokat” – mondta el Sipos Csaba, a GRANTIS vezető pénzügyi tanácsadója, aki szerint az erre fordított összeg növekedéséből is látszik: a prémium egészségügyi ellátásokra van igény, sőt az emberek egyre többet hajlandóak erre fordítani.

Egy egészségbiztosítás havi díja a szerződő egészségügyi állapotától és a szolgáltatási csomag tartalmától függ, viszont általában már a legolcsóbb csomagok is tartalmazzák a 0-24 órás telefonos orvosi ügyeletet és az éves menedzserszűrést, valamint az ambuláns műtéteket, amelyek országszerte igénybe vehetőek.

Az átlagos, 25 ezer forintos díj általában fedezi a fekvőbeteg-ellátást, a nagy értékű diagnosztikai műszerek igénybe vételét (CT, MRI, PET-CT), a második orvosi szakvéleményt, a külföldi gyógykezelést, a fogászati ellátást és a terhesgondozást is.

„A magyarok döntő többsége vesz igénybe valamilyen fizetős egészségügyi szolgáltatást, ezért sokaknak jobban megéri, ha biztosításon keresztül teszik meg ugyanezt havonta egy kisebb összegért, amiért cserébe többmilliós értékű kezeléseket vehetnek igénybe”

– tette hozzá Sipos Csaba, aki szerint a jövőben további növekedés várható a magánegészségügyben.


Forrás: Világgazdaság



Call Center: 06 1 585 8888 E-mail: info@eurorisk.hu
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2024.03.21
PoweredBy: SK Trend Kft