Lassan emelkedik a casco szerződések száma
2018. december 11., kedd
Az elmúlt hetek hektikusan változó hőmérséklete után az előrejelzések szerint tartósan beköszönt a téli időszak. Az ilyen időjárási viszonyok között emelkedő balesetszám emlékeztetheti az autósokat arra, hogy gépjárművük téli felkészítésén túl a kiterjesztett biztosítást is érdemes megkötni – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
 

Mikor a hőmérséklet tartósan 7 Celsius-fok alá süllyed, különösen megnő a gumiszerelők forgalma, hiszen az autósok jelentős részének csak ekkor jut eszébe, hogy lecserélje a nyári gumikat. Sokan úgy érzik, ezzel le is tudták a felkészülést a tél kihívásaira. Decemberben pedig sok autós kap emlékeztetőt a biztonságos közlekedéssel kapcsolatos egyéb teendőire és lehetőségeire: a kampányidőszakban az előzetes becslések szerint több mint nyolcvanezren mondták fel kötelező biztosításukat, és január 1-ig kötik meg velük választott társaságaik az új szerződésüket. Jellemzően az idősebb gépjárművek tulajdonosainak illetve üzembentartóinak maradt még meg a január elsejei évfordulós szerződésük. Számukra azért is különösen fontos a műszaki állapot rendszeres ellenőrzése, mivel a gépjármű korának előrehaladtával exponenciálisan csökken az igényük a kiterjesztett vagy teljes körű biztosítás megkötésére.

Az elmúlt 6 évben folyamatosan nőtt a magyar utakon futó személyautók száma, ami az idei első félévben elérte a 3,58 millió darabot a KSH adatai szerint. (Az összes, segédmotoros kerékpárok nélkül számított gépjárműállomány már 5,2 milliónál tart.) Az idei év első hét hónapjában 28 százalékkal több új személygépkocsit és kishaszonjárművet helyeztek forgalomba, mint egy évvel korábban, s az új autó eladások emelkedésének köszönhetően nőtt a casco szerződések száma is, ám a gépjárműpark növekedésétől elmaradó ütemben.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai alapján 2018 első félévében 906 280 darab casco szerződést tartottak nyilván. Ez több, mint 53 ezerrel haladja meg a tavalyi év ugyanezen időszaki adatát, azonban a forgalomban lévő gépjárműveknek még mindig csak az ötödét-hatodát fedi le. Hazánkban ugyanis az öreg autók tömeges importja miatt 11 éve emelkedik a személygépkocsik átlagéletkora (ez a KSH adatai szerint június végén 14,2 év volt), és ez sem kedvez a kiterjesztett vagy teljes körű védelmet nyújtó gépjármű biztosítási szerződések megfelelő ütemű gyarapodásának.

Forrás: MNB

Pedig tavaly a társaságok átlagosan több mint háromszázezer forintot fizettek ki egy-egy casco-szerződés alapján bejelentett kárra. Ehhez érdemes viszonyítani az éves szinten átlag kilencvenezer forint körüli díjat.

A casco-szerződések közvetve arra is késztethetnek, hogy jobban odafigyeljünk személyes biztonságunkra, mivel a biztosító akár elő is írhatja a téli gumi használatát bizonyos időszakokban. Magyarországon egyébként jelenleg nem kötelező a téli gumi használata, ám mind a közlekedés biztonságért felelős szervek, mind a biztosítók, és az abroncsgyártók is ajánlásokat fogalmaznak meg ezzel kapcsolatban. A balesetek száma ugyanis az enyhébb téli időszakokban megemelkedik, amiben a nem megfelelő gumihasználat is közrejátszik. Évtizedes tapasztalat, hogy a kemény és csapadékos téli hónapokban, amikor az átlagos haladási sebesség lassabb, inkább a koccanásos balesetek száma nő, míg enyhe időjárás esetén a következmények súlyosabbak. Általánosan igaz viszont, hogy a nyári gumik egyszerűen nem alkalmasak azokra a körülményekre, amelyek a téli időjárásra jellemzőek, 7 °C alatt ugyanis már a nyári abroncsok anyaga megkeményedik, ezáltal jelentősen veszítenek tapadásukból. Fontos szempont az is, hogy az őszi-téli időszakban a havazás mellett gyakori a jegesedés, az ónos eső és az eső is, ilyen utakon pedig lényegesen jobban teljesítenek a tagoltabb kialakítású téli abroncsok, amelyek az eltérő tapadású csúszásgátló anyagokra is jól reagálnak.

Egy új téli gumi profilmélysége 8-10 mm-közötti, ami használat során csökken. A 2013-as 72/2013. (XII. 2.) NFM rendeletben pontosították, hogy mi számít téli guminak, kimondva, hogy a bordázat mélységének meg kell haladnia a 4 mm-t. A felszerelt guminak pedig meg kell felelniük a járműhöz megadott méretnek, terhelhetőségnek és sebességhatárnak.

Nyomós érv lehet az autók téli műszaki felkészítésére, hogy a biztosító bizonyos esetekben behajthatja a kifizetett kártérítést. A minimum profilmélységet el nem érő, sérült vagy szakadt abroncsokkal összefüggésbe hozható balesetek esetén a biztosító a károsultnak kifizeti ugyan a kártérítést, de annak összegét később a károkozótól visszakövetelheti.

Forrás: Biztosítási szemle

 



Call Center: 06 1 585 8888 E-mail: info@eurorisk.hu
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2024.12.22
PoweredBy: SK Trend Kft